Kemény világ az, amiben az ember írónak áll. Beletenni valamibe szíved, lelked, időd, energiád, pénzed majd végignézni, hogy mások lehordják mindennek, úton-útfélen, szidják, szapulják, falhoz vágják. Majd lefotózzák, és kiteszik közszemlére arra buzdítva másokat, hogy ők is utálják, bántsák. Nézni, amint emberek örömüket lelik abban, hogy ami neked kemény, lelkiismeretes munkád, az másoknak szemét, vagy tűzifának való hulladék. Sosem tudtam és most sem tudom, mit élveznek abban az emberek, ha másokat vagy mások munkáját bántják. De végül mindig arra jutok, hogy róluk ez többet árul el, mint arról, akivel (vagy amivel) ezt teszik.És épp ezért, köszönöm azoknak, akik vannak olyan jólelkű emberek, hogy ha nem is tetszik nekik egy adott könyv, azt méltósággal tudják kezelni. Mert aki jóban van önmagával, az pontosan tudja, hogy nem vagyunk egyformák és jól is van ez így. Az ilyen emberek felé én azt hiszem, kölcsönös tisztelettel is tudok lenni.A szeretetemet azonban már csak azok felé fordítom, akiktől vissza is kapom. Hiszen, másra mi értelme volna, nemde?! Hálás szívvel gondolok rátok, akik szeretitek az írásaimat. Mert hiszem, hogy mi az évek alatt megtaláltuk egymást. És örülök nektek. Szeretlek titeket! Köszönöm, hogy vagytok nekem, hogy miattatok érdemes csinálni azt a kemény életet, amilyen egy íróé lehet! Nekem elhihetitek, ti adtok erőt az olyan embereknek, mint én vagyok. A pozitív visszajelzéseitek, a kedves szavaitok, a tiszta lelketek örömöt hoz oda, ahol sokszor szomorúság is van. Sőt. Felváltja azt. Ti vagytok a vigasz egy írónak a nehéz napokon. És én hiszem, hogy ti és én együtt, ha nem is vagyunk “mindenki”, de sokan vagyunk! Elegen, hogy az ember a nap végén azt mondja, holnap is írok majd! ❤️