Ahol várják

Written by

in

Van a semmi meg a valami között egy légüres tér, amikor már nincs jelen a másik – az, akivel már nem emeljük egymást –, de még nem jött el A valaki. Ott ülök a konyhában 2017 elején, kattog az óra, kezemben a toll, és próbálom összeszedni, mit baszhattam el a kapcsolataimban. Miért voltam második, harmadik, miért éreztem azt, hogy nem értékelnek, nem szeretnek, nem vagyok fontos a másiknak. Ott van a férfi, aki korábban olyan ismerős volt, aztán egyszer csak, amikor fellebbent a fátyol, és megcsap a valóság szele, rájövök, nincs is mellette semmi keresnivalóm. Elmegyek, vagy ő megy el, ki tudja, nem is számít, mert a fájdalom így is, úgy is mardossa a szívem, hiába tudom, ennek így semmi értelme. Ott ülök, már csak halkan kattog az óra, adok elég időt magamnak, hogy összeszedjem, kit is van értelme önmagamhoz közelebb engednem. Na nem azt csinálni, hogy amikor meglátom a potenciált, villogó szemekkel azt üzenni: szeretni akarok és engem is szeress végre! Hanem egy kicsit távolságot tartva, megfigyelni, ki is áll velem szemben. A csaliba könnyen belecsúsztam, mert hát belecsúszik az, aki gyerekként nem érezte, hogy szeretve van. A hiány pillanatok alatt felüti a fejét, olyan, mint egy feneketlen kút, amibe hiába öntöm bele a vizet, sosem lesz tele. A baj csak ott van, hogy várhatom én, hogy öntsék a kutamba a vizet, az nem elég. Nélkülem semmit sem ér. Szóval ott vagyok a múlt és a jövő határánál, amikor már tudom, mire nincs, és mire van szükségem, de A valaki még nincs sehol. Illetve van: a gondolataimban. Elképzeltem, milyen is lehet vele az élet. Mellette. Mert hát valamibe kapaszkodni kell. Ha még nincs itt, de már kész vagyok rá, már tudom, hogy nem akárkit akarok, hanem azt az Egyet, akkor bíznom kell abban, hogy egyszer csak ideér hozzám. Nem téveszti el a várost, az utcát, a házszámot, hanem pontosan tudni fogja, hova csengessen be. Ahol azt érzi, megérkezett. Én pedig kipucolt házzal, forró almás pitével, nyitott ajtókkal várom őt. A férfit, aki elég bátor ahhoz, hogy a szívére hallgatva becsengessen oda, ahol úgy érzi, várják őt.