1998. június 6-a, egy átlagos szombat este, amikor lehet, hogy te is inkább otthon maradtál, mintsem valahol próbáltál végtelenül illedelmesen viselkedni egy gazdag férfi társaságában, hogy majd hátha elvesz feleségül és boldogan éltek, míg meg nem haltok. Ugye, mennyi minden sántít ebben a mondatban? Szerencsére ezen a napon úgy érkezett a változás, mint a megváltás – váratlanul, de nagyon nagy szükségünk volt rá, anélkül, hogy egyáltalán tudtuk volna. Ez volt a Szex és New York sorozat.
Bizony, immár több mint 20 év telt, amikor először végiglejtett rózsaszínű tütüjében Carrie Bradshaw New York utcáin, ahol jól telibe csapta egy busz, aminek az oldalán ráadásul a saját fényképe díszelgett, hogy utána azon töprengjen miért olyan érthetetlenek a férfiak. Talán az HBO sem tudta, hogy mit indított útjára, hogy micsoda változásokat eszközöl a nők szexuális életében, micsoda felszabadulást, micsoda varázslatot hoz el a női barátságokba. Pedig így volt, az amerikai HBO csatorna történelmet írt, és mi azóta is hálásak vagyunk érte, minden nap.
Most elevenítsünk fel 20 örökérvényű idézetet az egyik legjobban szeretett sorozatunkból, melyek felejthetetlenek voltak:
1 / 20
Az az igazság, hogy a hűtlenség kéz a kézben jár a lebukással. Az egyik nem létezik a másik nélkül.
2 / 20
A legizgalmasabb, legkihívóbb és legjelentősebb kapcsolat az összes közül, az egyetlen, amikor rátalálsz önmagadra. És ha találsz valakit, aki szeret, nos, az az érzés, csak egyszerűen különleges.
3 / 20
Miért mindig a nő érzi úgy, hogy csalódik a férfiban? (…) Mi van, ha erről nem a férfiak tehetnek? Ha egy bizonyos kor és bizonyos számú kapcsolat után még mindig egy helyben toporgunk, míg az exbarátunk már hegyen-völgyön túl jár? Lehet, hogy a probléma forrása nem ő, sőt nem az azelőtti és nem is az azelőtti barátunk, hanem bármilyen fájdalmas is kimondani, a hiba önmagunkban keresendő?
4 / 20
Miért van az, hogy csak a negatív dolgokat hisszük el abból, amit mások mondanak rólunk, még ha számtalan bizonyítékunk is van az ellenkezőjére? Egy szomszéd. Egy fintor. Egy volt szerető. Mindent felülírhat, amit hajdan igaznak hittünk. Különös, de az élet és a szerelem dolgaiban a legrosszabb kritikának hiszünk!
5 / 20
A barátságok nem maradnak meg csak úgy. Invesztálni kell bele. Ez olyan, mint a nyugdíj: nem számíthatsz arra, hogy öreg korodban hirtelen a semmiből a fejedre hullik egy halom pénz.
6 / 20
Lehet, hogy a tévedéseink határozzák meg a sorsunkat. Ha nem hibáznánk, mi alakítaná az életünket? Ha sose térnénk le az útról, talán sose lennénk szerelmesek, nem lennének gyerekeink, és nem lennénk azok, akik vagyunk.
7 / 20
Bármilyen felvilágosult is a társadalom, amelyben élünk, még mindig léteznek bizonyos elvárások. Házasság. Gyerek. Egy saját otthon. De mi van, ha mindettől nem boldog, hanem allergiás lesz az ember? Valami baj van a rendszerrel? Vagy velem? Tényleg mi akarjuk ezeket a dolgokat, vagy csak belénk nevelték, hogy akarjuk?