Azon gondolkodtam, vajon hányszor tesszük fel magunknak a kérdést egy nap: elég vagyok? Elég fiatal, elég csinos, elég megértő, elég jó, elég kedves, elég támogató, elég… Van-e elég? Lesz elég? Marad elég? Én elég vagyok? Ha csak magát a szót nézem elég. Mert valóban. Elmúlik. Eltűnik majd és helyette a bizonyosság érkezik. Amikor megérted, nem harcoltál senkivel, nem küzdöttél senkiért, nem volt a Tiéd senki, társaid voltak a kicsik, a nagyok ezen a hatalmas úton, akik úgy szerettek, hogy sosem tették fel a kérdést, vajon elég vagy-e. Mert létezel, élsz, lélegzel és vannak, akiknek ez épp elég. A mosolyod, az ölelésed, a törődésed, a lényed és a léted. Te magad. És ez épp elég.