Tudod, mekkora erő van benned, amikor egy bántalmazó kapcsolatból ki tudsz lépni? Amikor végre azt tudod mondani, hogy veled ezt nem csinálhatják, és itt, most betelt a pohár? Hiába szenvedsz benne, hiába látod meg, hogy mérgező az, amiben benne vagy, kilépni abból, amiben évekig benne voltál, hatalmas erőt kér tőled. Kitörni belőle, megélni azt, hogy nélküle is egész vagyok, képes vagyok életben maradni, dolgozni, az életminőségemen javítani: fellélegzés, újjászületés. Elhinni, hogy sokkal több van bennem, mint amit eddig hallottam évekig a másiktól. Elhinni, hogy nem kell robotolnom azért, hogy szeressen a másik. A gyereke(ke)t ellátni, a háztartást vezetni, és még mellette dolgozni. Megélni, hogy az érzéseim és gondolataim kimondhatóak anélkül, hogy szankcionálva lennének. Anélkül, hogy a másik megalázna, felhánytorgatná azt, amiről tudja, hogy nekem fáj. Megélni a békességet, a csendet, hogy nem akar velem a másik vitatkozni, nem akar bántani, nem támad rám, ha valami olyat mondok, ami betalált neki. Megélni, hogy én is számítok, nekem is van helyem a világban. Hogy figyelnek rám, kíváncsiak rám, és gúnyolódás, piszkálódás helyett elfogadást kapok. Mert rohadt nehéz kilépni még abból is, ami szar. Ami kifoszt, kisemmiz, megsemmisít. Tudom. Megéltem. És amikor sikerül, amikor az a nem, nem egy görbe nem, hanem egy határozott, egy papírra rávésett nem. Akkor elindul egy új élet. Nem könnyű, van benne sírás, ordítás, anyázás, de egyszer csak könnyebb lesz. Önazonosabb. Tisztább. Idegrendszer kímélőbb. Őszintébb. Ha empirikus úton ez megérkezik, onnantól nincs mese, az érzékenységed a hazugságra és a mocsokra szuperérzékeny lesz.