Ez nem egy kitalált történet, és minden benne lévő érzés valós.A fájdalom, a csend, a küzdelem és a magány mind valódiak. Ha valaha érezted azt, hogy az életed csak túlélésről szól, akkor talán te is megérted, amit itt próbálok elmondani.Nem tudom, hány óra van.A redőny résén beszűrődő fény szerint talán már dél is elmúlt.Nem keltem fel. A telefonom csipogott valamikor hajnalban. Nem néztem meg.Talán valaki írt. Vagy csak egy reklám.Nem érdekel. Csak fekszem. Ugyanabban a pólóban, amiben lefeküdtem.A takaró alatt már melegem van, de nem bírok megmozdulni.Nem fáj semmim.És mégis minden fáj. Kint a világ éli az életét.Az emberek dolgoznak, vásárolnak, panaszkodnak a hétfő miatt.Én meg azt érzem, hogy nem vagyok része semminek. Nem keltem fel ma se.Mert nincs miért. Az ágyam olyan, mint egy csónak, amibe belekapaszkodom a sötétben.Nem visz sehová, csak ringat az ürességben.És minden nap egyforma.Tegnap se keltem fel.Holnap se fogok. Azt mondják, küzdeni kell.Hogy „csak akarni kell.”Mintha ez egy döntés lenne.Mintha nem próbáltam volna.Mintha nem haltam volna már meg kicsit, minden egyes reggel. Eishan vagyok.És ma nem keltem fel.