Nem pótolható

Written by

in

Átlagos napnak indult. Bementem reggel hatra dolgozni, tettem-vettem a dolgomat. Majd amikor két óra lett, csörgött a telefonom, hogy mi a helyzet velem. Néhány szóváltás után, ezt kérdezte tőlem:- Látod azt a fekete autót? Abba kell beszállnod.Nem hittem a fülemnek. Izgatottan sétáltam le a lépcsőn, majd amikor kiértem az utcára, odamentem a taxishoz, és megilletődve kérdeztem tőle: Biztosan engem vársz?! Mondta, hogy igen, és kinyitotta a hátsó ajtót. Amikor megláttam, hogy egy rózsa, és egy boríték foglal helyet az ülésen, az jutott eszembe: Megint én vagyok a legszerencsébb. Megint túljárt az eszemen. Egész úton csendben voltam. A taxis néha próbált szóra bírni, de azt sem tudtam, mit is mondhatnék. Úgy éreztem magam, mint a filmekben. Elmosolyodtam, és eszembe jutott, hogy vajon ezt a meglepetését én hogyan fogom űberelni. Amikor közeledtünk a helyszínhez, már sejtettem, hogy az egyik kedvenc éttermünkben fog várni. Becsuktam a kocsi ajtót, izgatottan beléptem az étterem ajtaján, és ott várt gyertyafényben, borral a kezében az én drága szerelmem. Azt hiszem, ezek a pillanatok azok, amelyek nem pótolhatóak semmivel sem.