Idegbetegen keltem. Már reggel feszült volt minden bennem, mintha nem lenne helyem a saját testemben. Nagy nehezen lecsitult valamennyire. Még pár falatot is ettem, ami ilyenkor már önmagában teljesítmény. Aztán elmentünk a játszóházba. Rengetegen voltak. Túl sok zaj, túl sok inger. Feszített, nyomott, idegesített. De a társaságom jó volt, és ez számított. Ahhoz képest… még jól is éreztem magam egy kicsit. Aztán megjött az este. Zuhanyzás közben elsírtam magam. Utána is. Nem volt konkrét oka, csak jött. Egy végtelen szomorúság, ami nem kérdez, nem magyaráz. Csak ráül az ember mellkasára, és ott marad. Ez az, amikor tudom, hogy bipoláris vagyok. Nem tankönyvből, nem címkéből,hanem abból, hogy egyik része a napnak még működik,a másik már teljesen szétesik. Ma nem volt tanulság. Csak túlélés. És ez ma elég kell legyen.