“A férfiak a NŐ-t szeretik. Azt a NŐ-t, aki körülöleli őket, aki hisz bennük, aki elfogadja őket – versengés vagy gyanakvás helyett. A férfi is éli az érzelmeit és szeret. Szereti, ha a nő tudja élni önmagát, ha elégedett, ha mosolyog, ha élvezi a jelent. A férfi – tekintve, hogy ő nem a finomságot kapta fő jellemzőül – épp arra vágyik, amit a NŐ tud teremteni. Otthont keres, melegséget és egy kedvesen símogató hátországot.
Amikor NŐ-vel találkoznak, akkor szívesen megpihennek és megmártóznak a nő fényében és melegében. A NŐ-t tisztelik.”
Mit érne?
Mit érne a világ játékossága, ha Vele nem tudnék játszani. Mit érne a világ elismerése, ha Ő nem ismerne el. Mit érne a világ kedvessége, ha Ő nem lenne kedves hozzám.
Így! Mindig is így képzeltem azt, hogy „AZ ÉLETET JÁTSZANI KELL!”. De hogyan? Ez sokáig bennem is kérdés volt. Most vagyok a legjobb játékos. Most azt élem meg, hogy jó játékos vagyok. Ő nagyon rám van hangolódva. Ő nagyon lát engem. Vele, külön kis országunk van, ahova jó belépnünk. Mindkettőnknek. Amit a saját vágyaink, „törvényeink”, elképzeléseink szerint vezetünk. Telis-tele rakjuk a vágyainkkal. Kimondjuk őlet, megéljük, beszélünk róluk… hosszan. Ha kell újra és újra elvarázsoljuk magunkat a saját belső megéléseinkkel… így téve magunk számára igazzá őket. ?
Hiszem.
Rendíthetetlenül hiszem, vallom, élem és tapasztalom, hogy mindannyiunknak van valami olyan kincs a birtokában, amit, ha a másik hallhat, láthat, érinthet, megízlelhet belőlünk, akkor elalélt állapotba kerül tőle/tőlünk. A Kincseinktől. A Kincseidtől.
Helló Világ!
Üdvözlet a WordPress-ben! Ez az első bejegyzés, amelyet lehet akár módosítani, akár törölni, aztán kezdődhet az írás, a tartalommal történő feltöltés.