Minden fáj.Nem tudom, milyen nap van.Kedd? Péntek? Vasárnap?Egyre megy. A napok elvesztették a nevüket.Már csak világos van, vagy sötét.Alvás van, vagy ébrenlét.De néha ez is összemosódik. Felkelek – ha felkelek.Megmosom az arcom – ha van erőm.Kávét főzök – ha van otthon.Aztán visszaülök. Vagy visszafekszem. És aztán… semmi.Csak órák.Képernyők.Átgondolatlan gondolatok.Üresség. Minden napom ugyanaz.És ez nem költői túlzás.Ez a valóság.Nem történik semmi.És ami történik, az is csak fáj. Fáj, amikor megszólal egy ismerős dal.Fáj, amikor látom, hogy mások élnek.Fáj, amikor feljön a neved.Fáj, amikor nem jön fel. Még a jó dolgok is fájnak.Mert emlékeztetnek arra, hogy már nem tudok örülni.És hogy valami bennem végleg tönkrement. Van, hogy este rájövök: ez a nap is elment.De nem éltem meg.Csak túléltem.És már nem tudom, miért.