Könnyű azt mondani…Könnyű azt mondani, tessék már rajta túl lenni, meg elfelejteni, vele nem foglalkozni, tessék már mosolyogni, magácskát összekaparni. Könnyű azt mondani, nem volt az olyan súlyos, biztosan rosszul tetszett érteni, egyébként is túl érzékenynek tetszik lenni, meg illene ám már megerősödni. Hjajj de könnyű is másoknak jó tanácsokat osztogatni, a másik cipőjében soha nem járni, nem érezni azt, ami a másikat épp megpróbálja agyonnyomni. Az a nagy helyzet, hogy a lelki sebeknek nincsen lejárati idejük, a traumák nem gyógyulnak időpontra, a sok-sok éves sémák nem változnak egy csapásra és bármennyire is mást állítanak, lesznek dolgok, amik mindig is fájni fognak. A „jótanácsokkal” éppen ezért óvatosan kell bánni, mert könnyen meglehet, hogy olyanoktól kellene nekünk azt elfogadnunk, akik a mi utunkat járva, már a felénél feladták volna.